Bartók Görgy limerickjei
Van egy arc, a lakhelye Szíria.
Vagyis volt, de többé nem bírja.
Vagyis egy millió.
Migránsnak lenni jó!
Már mifelénk ez a hír jÁrja.
Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok
fölött régóta már csak a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan a lassu délelőtt, -
de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!
- Radnóti Miklós: Erőltetett menet
K. O.-nak
Először csak nem lehet írni neked,
gondolom, rám haragszol,
vagy új-zélandra szöktél kecskepásztornak,
a magunkfajtával néha előfordul,
közben látom, a patkányok
menekülnek a süllyedő posztról,
amihez utoljára szóltál.
A blogod áll még, törékeny kontinens,
abszolútumnak hisszük, aztán elfelejtjük
menteni a menthetőt,
a képeket,
az utalások formátlan csonkjait –
archívumokból, innen-onnan még
pillanatokra rekonstruálhatunk,
de a legbőkezűbb helyről is
egyszer kilomtalanítanak.
Mire száz év múlva egy történész
fosszíliákból összerakna,
humusz és nyelv leszel egészen,
vagy legfeljebb, ha a nyomás elegendő,
szénné és mémmé válsz.
[nem vok vele elégedett, de verziókész állapotban hever egy ideje már, úgyhogy kirakom]
Az ember nem teheti föl az életét arra, hogy egy ideált próbál megvalósítani az életében. Nem teheti föl, mert kudarcot fog vallani, és tönkremegy belé – fejtegettem A-nak tegnap éjszaka, (…) amikor Wittgensteinről beszélgettünk. Fokról fokra azonban kénytelen voltam rájönni, hogy bennem is ugyanazok az érzések dolgoznak, amik a filozófust nyomorulttá tették. Óriási feladatlista, toronymagas követelmények morális és minden egyéb szinten …és mindemellett hihetetlenül kevés erőt érzek önmagamban ahhoz, hogy mindezt megvalósítsam. Mind lelkileg, mind erkölcsileg igen-igen kevésnek látom magam, s annak ellenére, hogy többnyire tudom, hogy mi lenne a helyes, mégis, ritkán tudok úgy cselekedni. Többnyire elvérzek a saját gyengeségemen, és akárhogy is küzdök ellene, életemet egyre inkább átszövik az apró, alattomos kis kompromisszumok. Bár még magamnak sem mertem bevallani, pontosan ugyanolyan tragikus és futilis feladatra tettem föl az életemet, mint W. De talán a halálos ágyamon én is ugyanazokat a szavakat mondhatom, amit ő mondott.
Osztály, vigyázz!
Milyen nap van ma?
Április huszonnyolc!
Ki a mi vezérünk?
Gorbacsov elvtárs!
Nagyon jó. Akkor most énekeljük el közösen a himnuszt!
Szövetségbe forrt szabad köztársaságok
A Nagy Oroszország kovácsolta— [sziréna]
Внимание, внимание! Уважаемые товарищи! Сообщить Вам, что в связи с несчастным случаем на производстве в атомной электростанции, население города было эвакуировано временно. Спасибо за ваше понимание.[1]
Figyelem, figyelem. Kedves elvtársak. Tájékoztatjuk önöket, hogy az erőműben bekövetkezett váratlan baleset miatt a város lakosságát átmenetileg evakuáljuk. Szíves megértésüket köszönjük.
Внимание, внимание! Уважаемые товарищи…[szélzúgás]
[varjak]
Mit akarnak itt? Ez nem turistalátványosság. Menjenek innen.
Engedélyük van? Mutassa. Na jól van menjenek.
Read More
Now that I stand here, some time has passed,
And I got back to the beginning of things,
Acquired all that’s common to wish
In the place I’m coming from:
I have a job. Appreciation.
A family. A room of my own.
I don’t have to live on bread and milk alone,
Nor standing in lines for chicken bones—
For one still dreams lukewarm comfort
Behind their purple hyperbole,
A fuzzy, neverending project
No one knows who ordered or what was the original plan,
While tallying the deadline on their skin,
And it’s just enough not to remember:
Happiness is not an end but the means.
Read More
Sajtószabadság slam, ahogy a harmadik országos slam poetry bajnokságon elhangzott.
A szövege itt található:
http://vilaganyam.hu/2014/08/01/legyen-beke-szabadsag-egyetertes/
http://www.mediainitiative.eu/hu/
„mit kíván a magyar nemzet?
legyen béke szabadság és egyetértés”
béke? rendben
szabadság? ez is rendben.
egyetértés? hmm, ezzel van némi gondom.
mert nekem van véleményem,
és a véleményem az, hogy nem értek vele egyet.
és nekem nincs véleményem,
mert én ugyan nem tudom, kell-e nekünk
borsodistenháta mögé még cigánytelep,
stadion, atomerőmű, negyvenedik év gyes,
hajléktalanadó, köztévébe óriáspandabébi,
vagy köztévé egyáltalán,
mit
tudom
én.
csak azt tudom, hogy nincs objektív valóság.
csak azt tudom, hogy az amiben feltétel nélkül hiszek,
az nem igazság, hanem dogma.
csak azt tudom, hogy én nem kívánok semmit,
ami a pörös számat helyettem befogja.
meddő vitát adjatok nekem.
és hozzá vitára képtelen
névtelen trollok seregét,
terjessze köztünk ősi kórját
a meg nem gondolt közbeszéd.
hiába minden szándék köztük
szívem szerint késsel vágnék
rendet ha lehetne,
de ne lehessen. nekem se.
mert inkább az ostobák, mint a hallgatás kergessen őrületbe.
és bősz publicistát adjatok nekem,
olcsó hatásvadászokat,
árasszon el a népámító ellentmondás-áradat.
hadd döntsem el én, kinek hiszek,
nekem fáj, ha rábaszok,
ezerszer inkább a sárdobálás,
mint húgymeleg kormánylapok.
apropó, kormány. elvtársak! mégis mitől paráztok ennyire?
sokba fáj a marketing és mégse hat mindenkire?
vagy zavar, hogy ezer szem villantja rátok a görbe tükröt?
zavar, hogy rinyálunk? hát bocs.
minket meg az zavar, hogy a nyakunkon ültök.
és mi még csendesek vagyunk.
nem állunk ki esőben közterekre.
csendes nemzedék ez, akinek nem tetszett,
elhúzott még amíg tehette.
mi nem ordibálunk.
nem ránk kel föl a szomszéd néni.
nem miattunk fog észhez térni,
hogy a Kádár új, de a káder a régi.
mi nem hallatszunk át a párhuzamos világba,
ahol a nép boldog, és áldását szórja rátok,
ahol még a három newtoni törvényt
újraírni is volt pofátok.
mi csak itt ülünk.
verseket hallgatunk.
elmondjuk, amit lehet,
kell.*
hátha még van valami tétje.
ha másban nem is, ebben maradt köztünk
némi egyetértés,
szabadság,
béke.
- az eredeti verzió, amikor az aláírásgyűjtésen elmondtam, így hangzott:
…verseket hallgatunk / és írjuk ezt a szart. alá. hátha még van valami tétje…”
az országos selejtezőre átírtam, hogy ne alkalmi szöveg legyen.
most, hogy itt állok, eltelt némi idő,
visszajutottam a dolgok kezdetéig,
megszereztem mindent, amit kívánni szokás
abból a helyzetből, ahonnan én jövök:
van munkám. megbecsülnek.
saját szobám. családom.
nem kell kenyéren és tejen élnem,
csirkefarhátért sorban állnom –
Read More
Reflexió a Somnakajról (Budapesti Tavaszi Fesztivál).
Nagyjából másfél hónappal ezelőtt megnéztem a Somnakaj nevű – mit is mondjak? musicalt? eklektikus romoperát? Az ajánlókban „roma etnoballada” meg „zenés roma sorsjáték” néven fut, de bevallom ezzel én nem lettem kisegítve. Ez alapján én valami misztikus, komplex, de legalábbis tudatosan felépített mondanivalóval rendelkező, zenei betétekkel megtűzdelt színművet vártam, a darab azonban inkább egymáshoz alig kapcsolódó dalok sorozata éppen csak annyira nyakonlöttyintve történetszósszal, hogy ne feküdje meg nagyon az ember gyomrát.
Az előadás után rengeteg gondolat és kérdés rajzott föl bennem, de mert vegyes érzelmeim voltak az előadással kapcsolatban és nem voltam benne biztos, hogy akarok ezekről írni, sokáig halogattam, hogy leírjam őket. De aztán, mivel láttam, hogy az interneten néhány konzerv-ajánlószövegen kívül alig van róla reflexió, úgy döntöttem, hogy megpróbálom összeszedni, ami eszembe jutott.
Amúgy akinek felkeltettem az érdeklődését, vagy szeretné ellenőrizni az észrevételeim helyességét, az hétfőn (jún23) este még megnézheti a Müpában.
Read More