Tanuld meg ezt a versemet,
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tied, kölcsönveszik,
a közkönyvtárban elveszik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik, elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég –
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.
(tovább…)
vállalható, vállalandó, vállalhatatlan.
Jónás, teneked könnyű,
csak az isten basz meg, ha feleselsz,
mennykővel, bajjal, bálnabéllel,
én meg mindig szankciók alatt
vagyok, a szem és a szilánk
magamban, másban –
hamis mosolyban, tagadásban
a híre nélkül járok és kelek:
rossz ember vagyok, égni nem merek.
a keresztutakhoz érve illik
számot vetni, emlékkönyvbe
rajzolni valami szépet.
nos, itt van például ez a hajnal.
sétálok valahonnan valahová, a körút még üres
– hallom a gondolataimat,
gyorsan meg is állapítom, alighanem
ezért a pillanatért születtem.
és ahogy a láng bennem köszönti a napot.
gondolatban visszanézek rád.
nincsenek álmaim, de ha tenném,
szőrökből, szagokból, a farkad ívéből
raknám össze őket.
ha nem lennél, ki sem találhatnálak,
de kevesebb volna a hajnal,
kevesebb volna a szép.