Ritkán megyek emberek közé szomorú vagyok néha egészen szememre húzom a kalapom esztendők homokot csikorognak a fogaim között ki kergeti szét alólam egyszer az összekígyózott utakat a pusztulás fekete angyalai keringnek a városok felett
most, hogy itt állok, eltelt némi idő, visszajutottam a dolgok kezdetéig, megszereztem mindent, amit kívánni szokás abból a helyzetből, ahonnan én jövök: van munkám. megbecsülnek. saját szobám. családom. nem kell kenyéren és tejen élnem, csirkefarhátért sorban állnom –