Hari gyönyörű, Hari fiatal,
haja zuhatag, fekete eső,
Hari nem olyan, Hari lelkes,
Hari szava zamatos gyömbér,
hinni szeretném tényleg,
hogy a két szememért kedves.
Odajön. Megkérdezi, leülhet-e. Nagyon udvarias, egy kicsit szaglik. Mesélni kezd. Én is udvarias vagyok, csak fél szemmel olvasok fészbukot. Hogy mi lett ebből az országból! Tíz éve élek az utcán, láttam mindent, amit maga el sem tud képzelni. Láttam képményseprőt a pincében, éjjeliőrt nappal meghalni! (Összerándul bennem a stílusérzék.) Maga olyan tiszta lélek, látom a kisugárzásán. De mi lett ebből az országból. Itt olyan cigányok vannak, hogy azok úgy kikapnák a telefonját a kis kezéből, hogy csak nézne.
Felismerem a mintát: félelemkeltés. Nem szeretem, ha gyámoltalannak néznek, mondom.
Maga csak ne legyen ilyen kis önérzetes! Akkor legyen önérzetes, amikor a cigányok összeverik és letépik magáról a bugyiját is! (Szeretnéd, mi?) Még meg is erőszakolják! (Gyors diagnózis: idült utcai zaklató.) Felállok, félmondatot vetek, a villamos épp beáll, még hallom, ahogy utánam szitkozódik.
Fogatlan hiéna. Nem mer az én kocsimba szállni.
Magazin-izma büszkeség,
de ha a munka nagyja jön
– köszönet érte nem dukál –,
valahogy ott sosem tolong.
Ha a kérdést magyarázod, se felelsz meg, buta tollnok,
odagyűlnek, kiragadják a hiénák meg a trollok.
Kicsi ez még, a szabadság, a tilosból ki se látszik,
gyerek-álmában a szörnyek katonák és szobanácik.
Te se ugrálj, ne siránkozz, hogy a végén ne következz,
a rezignált, tehetetlen nyugalomból van a ketrec.
Ma a címkéd a szitokszó, s az igazságod a stigma,
bizonyítják: az erőszak jelöletlen paradigma.
(…és akkor következzen egy kis nosztalgia egyenesen a kilencvenes évekből!)
Már a koppány vezér sem a régi,
hát ezt így hogy fogjuk kibírni?
Bezzeg mikor a józsi megdöglött,
az esti mese végét is elvitte az ördög,
és nem voltak még ilyen suttyó szlemmerek.
Sajnálhatja magát minden mai gyerek,
hogy kispajtás már nem jutott neki,
csak a lövöldözős játék meg a meki.
Mi lesz így ezzel a generációval
nem tudják: az ávót rövid vagy hosszú ó-val?
Ilyen az ember, (mindig ezt mondja),
szebbre, többre vágyik, (élhetőre, jóra).
Nő a színvonal, (mint farkán a gomba),
a rosszakat lőjük néha csak (halomra).
Nem mondom, hallgatom. Nem leszek geci.
Önelégültségét csak úgy leplezi,
mint hús-templom rothadó falát
a sebtében felvakolt mosoly. Rettenet:
végül az értelem számolta fel magát,
nem kellett hozzá kormányrendelet.