Ritkán megyek emberek közé szomorú vagyok néha egészen szememre húzom a kalapom esztendők homokot csikorognak a fogaim között ki kergeti szét alólam egyszer az összekígyózott utakat a pusztulás fekete angyalai keringnek a városok felett
Na ez az a könyv, amin konkrétan kettő percenkét baszom fel magam, pedig tényleg jóindulattal próbálok viszonyulni hozzá, hogy na a következő tíz oldal hátha jobb lesz. Gyerekek. Nem gondoltam, hogy valaha le fogom ezt írni (ami nem igazán...