Na ez az a könyv, amin konkrétan kettő percenkét baszom fel magam, pedig tényleg jóindulattal próbálok viszonyulni hozzá, hogy na a következő tíz oldal hátha jobb lesz.

Gyerekek. Nem gondoltam, hogy valaha le fogom ezt írni (ami nem igazán tetszik, arról többnyire nem írok), de ez egy szar.
Ad egy. Ne írjunk már úgy gyerekkönyvet, hogy elképzelt nyegle tizenévesek fogalmazási szintjét próbáljuk reprodukálni, mert abból csak erőltetett, mindenki számára élvezhetetlen szöveg lesz. Inkább akkor írjunk egyszerű nyelven irodalmi típusú szöveget. Úgy működnek a klasszikus állatregények is. Lehet írni szlengben, de akkor az meg legyen élő, lüktető köznyelv, vicces és közönséges, mint egy repszám (az is irodalom egyébként), az meg akkor ne finomkodjon (és akkor vállaljuk fel, hogy underground lesz, decens középosztálybeli Felelősszülők nem fogják halomra vásárolni).

Ad kettő. Ha az ember állatokról ír, akkor nem ír olyan történetet, ami szöges ellentétben áll az adott faj természetével, ha nem akarja, hogy egy kicsit is tájékozottabb, az adott állatért rajongó gyerek (olvasó) kétpercenként idegrángást kapjon tőle (pedig eskü nem vagyok egy pedáns olvasó, aki a sárkányon is számon kéri, hogy ne legyen biológiai képtelenség, de na). A macskák 100%, hogy nem az apjukat fogják számon tartani mint fő példakép (mivel többnyire fogalmuk sincs, hogy ki az), nem vadásznak csapatban, nem lesznek béna módon szerelmesek, és a lányok nem lesznek passzív cicababa lávintresztek. Nemá.
Ha meg valaki a minimális realisztikusságot nem akarja betartani, az is működik, de akkor írjon mesét kalapos-szemüveges beszélőállatokkal, ne tököljön mitikussággal meg epikus fantasy szettinggel.

Ad három. Maga a történet klisés, felszínes, nem áll össze, nincs kifejtve. Két oldal után megölnek valakit, ami teljesen súlytalan marad, aztán két oldal múlva már nagy csatára készülnek, karakterfejlődés meg világépítés nyista, emellett tele van olyan írástechnikai hibákkal, ami magát a szöveget is élvezhetetlenné teszi (például a folyamatos visszaemlékezések meg szájbarágós leírások, meg az ilyen béna, az elbeszélő macskaságának a hitelességét rontó kiszólások). És hová tűnnek a nyestek a történet egynegyedénél?

[…]

Most vettem egy nagy levegőt és elolvastam a második részt is, az egy fokkal kevésbé bosszantó, (talán mert nem beszélnek benne annyit, inkább tájleírás van), viszont továbbra is eléggé zavaros, történetvezetés vagy valódi konfliktus nem igazán fedezhető fel benne. A nagy mitikus főgonosz egyszerűen fogja és bármiféle fizikai vagy intellektuális erőfeszítés nélkül elengedi őket? Ennek meg mi értelme van?

Szóval eeeee… pedig amúgy a koncepció nem lenne rossz, hogy nyestek vs falusi macskák meg erdőmítosz, azért is vettem meg, mert hogy elvileg a fülszöveg alapján ez nem ilyen meseszerű izé, hanem inkább az a fajta állat-fantasy, ami engem is érdekel, vagy a klasszikus állatregény-hagyomány folytatása, de ez így nem. Nemnemnem.

Update 2018-ból: ennyi idő elteltével már engedékenyebb vagyok, és azt üzenném a szerzőnek, hogy ha fontos volt neki ez a könyv, akkor írja meg pár év írástechnikai gyorstalpaló után újra, és akkor biztos kurvajó lesz, ezt a verziót meg elfelejtük.