A Bob és Bobék Orchestra WeörEst-jéről.

A szövegben található idézetnek látszó objektumok többnyire idézetek vagy utalások a Harmadik nemzedék szövegére.

Weöres Sándorról sok mindent lehet tudni, kevesebb mindent szokás – kíváncsi volnék, hogy az újra és újra teltházassá gyűlő közönség honnan és milyen prekoncepciókkal szalajtja magát, vajon mekkora részük tud róla bármit azon túl, ami még az óvodából rémlik. Mert valahogy Weöres ugyan megkapta a zseniflepnit, munkája egyedülállónak és megkerülhetetlennek van bélyegezve, mégis (szociokulturális helyzettől függetlenül) elszomorítóan kevés az az ember, aki aktívan használná vagy egyáltalán tudná hova tenni. Mintha annyira nem illene a világképünkbe, hogy egyszerűen képtelenek volnánk meglátni.
Mindegy is, abban szinte biztos vagyok, hogy erre nem számítanak. Mert ez a dolog, ami Köszöntés a harmadik évezredből alcímmel fut, lényegében misztikus élmény. Számíthatnak versmondásra, felolvasóestre vagy szlem-showcasere, esetleg valami performatív izére, de hangnak és jelentésnek erre a hullámzó, pszichedelikus káoszszimfóniájára aligha. Mert nem a szöveg van, hanem atom, dióbél, Puck és gyönge árnyék… vérforraló és nyugtató ütem, éles csikorgás, tompított dübörgés. Amikor az előadás vége felé meghallom ezt a megfogalmazást, le is esik, hogy hát ő pontos instrukciókat adott, ezek a srácok itt meg – megcsinálták. Read More