Odajön. Megkérdezi, leülhet-e. Nagyon udvarias, egy kicsit szaglik. Mesélni kezd. Én is udvarias vagyok, csak fél szemmel olvasok fészbukot. Hogy mi lett ebből az országból! Tíz éve élek az utcán, láttam mindent, amit maga el sem tud képzelni. Láttam képményseprőt a pincében, éjjeliőrt nappal meghalni! (Összerándul bennem a stílusérzék.) Maga olyan tiszta lélek, látom a kisugárzásán. De mi lett ebből az országból. Itt olyan cigányok vannak, hogy azok úgy kikapnák a telefonját a kis kezéből, hogy csak nézne.
Felismerem a mintát: félelemkeltés. Nem szeretem, ha gyámoltalannak néznek, mondom.
Maga csak ne legyen ilyen kis önérzetes! Akkor legyen önérzetes, amikor a cigányok összeverik és letépik magáról a bugyiját is! (Szeretnéd, mi?) Még meg is erőszakolják! (Gyors diagnózis: idült utcai zaklató.) Felállok, félmondatot vetek, a villamos épp beáll, még hallom, ahogy utánam szitkozódik.
Fogatlan hiéna. Nem mer az én kocsimba szállni.