(házi feladat slamináriumra)

[a hajón]

Itt vagyok, alattam a víz, ez a most mindennek a kezdete. A céljaimat ismerem, megalkottam őket. Hisznek bennem. Mit látnak, hogy ennyire hisznek bennem? Látványos, csapongó értelem vagyok, de talán átverés az egész és mégsem az van, hogy a dolgokra születni lehet. Itt van ez a kifogástalan modorú úr, kávét rendel, és tudom, hogy amikor legközelebb találkozunk, ismeretlen lesz újra. Félek tőle és fogalmam sincs, miért. Talán az a könnyedség, ahogyan semmibe veszi a szolgát, hanyag intés, írd a többihez. Nem tudja, hogy én is egy voltam közülük, ezért vagyok itt.

[az első éjszaka terepen]

Most hallgatjuk az éjszakát, itt ez a nemzeti sport. Körbemesélnek. Felét ha értem, valami Mahmud akit a zebracsődör fölkergetett a fára. Nekem ilyenek sose jutnak az eszembe. Hamar elfelejtik, hogy ott vagyok, telítődöm, kikapcsol a beszédfelismerés is. Milyen jó, hogy itt vannak csillagok. És van az erdő, tele hanggal, telhetetlen hallgatásom tárgya. Látom-e majd, amiért idejöttem? Egyáltalán, mik ezek a hangok. Szemre fölismerek minden állatot, de ez így nagyon más, most érzem csak igazán, mennyire idegen vagyok.

[találkozás]

Ma megláttam őket. Az eső nemrég állt el és ők összebújva remegtek az ágakon, egymást bogarászva. A távcsövem lencséjáben összegyűlt a víz, lecsöppent. Mintha a kezükkel társalognának, vagy ez valami rítus, hogy így érzik, hogy együtt vannak és nem félnek. Az eső sem az, ami otthon, mintha három napja poshadó lavórt öntenének ránk, kellemesen meleg, de minden csepp után újabb rovardarabkákat találkok a hajamban, ilyen lehet a megolvadt borostyán, csak ez büdös. Még szerencse, hogy senki se mér most a jólfésültségem mentén. Mondjuk a professzor azt írta, hogy küld nekem egy fényképészt, aki egyébként veszedelmesen jóképű, így fogalmazott. Kíváncsi vagyok.