(…és akkor következzen egy kis nosztalgia egyenesen a kilencvenes évekből!)
Már a koppány vezér sem a régi,
hát ezt így hogy fogjuk kibírni?
Bezzeg mikor a józsi megdöglött,
az esti mese végét is elvitte az ördög,
és nem voltak még ilyen suttyó szlemmerek.
Sajnálhatja magát minden mai gyerek,
hogy kispajtás már nem jutott neki,
csak a lövöldözős játék meg a meki.
Mi lesz így ezzel a generációval
nem tudják: az ávót rövid vagy hosszú ó-val?
Régi cucc 2004 csodálatos tavaszáról. Formajáték, érdekessége, hogy kétnyelvű, magyar és longwer – utóbbi gyerek- és fiatalkorom Nagy Művéhez tartozó mesterséges nyelv.
Duttu yefulyasit ë-dene dilindu
Ngélahet ilqad ë-yan.
Linna dulamyiah, iriweso wissu
Naltopelinnahëan.
Dussorayan ziya silisaya siwyel,
Hyelqo Yah ù ta nagand.
Yanwa Tehennad ë-Runimau, sirwe
Dumtopetendwo hanyan.
Négy puha mancs dobog, ide-oda surran
Büszke vadász, kicsi Rém.
Éjszaka vándora, szeme tüze lobban,
Zöldarany esteli fény.
Éjfeketén sürü csilivili bunda,
Holdragyogás tetején.
Itt jön a Hűtlen, a pici cica, lopva
Tűnik a holnap egén.
Nem volt könnyű boldogulni velem. Akaratos és keményfejű voltam. Szerettem a dolgok végére járni, s nem elégedtem meg azzal, hogy néhány szólamot el tudok darálni a kapitalista kizsákmányolók ellen. Láttam, hogy sokan a tagok közül úgy beszélnek a munkáskérdésről, mintha leckét mondanának föl. Bennem ezek a kérdések az önérzet és a végrehajtó akarat kérdéseivé lettek. Nem azért vitatkoztam, hogy másokat meggyőzzek, magamnak volt szükségem rá, hogy gondolataimat kimondjam, és így a füleimmel újra fölfogjam azokat. Nagyon sokat adtam arra, hogy amit kimondok, azt magam is értsem és higgyem. Éppen ezért sohasem szónokoltam, kérdeztem és kételkedtem, amit aztán igazságnak elfogadtam, az tisztán és keményen állt meg bennem.
(Kassák Lajos)
